Egyéb veresenyen elért eredmények

 

A 2016/2017-os tanév

 


 

A 2015/2016-os tanév

 


 

A 2014/2015-es tanév

 


Ihrig Károly Tanulmányi Verseny

A Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjának területén két versenyt rendeztek ezen a hétvégén. Mindkettőben diákjaink hozták el az első díjat. A Közgazdaságtudományi Kar által szervezett Ihrig Károly Tanulmányi Versenyen a résztvevők turizmus-vendéglátás témakörben mérték össze tudásukat. A három diák - Hajdú Kristóf, Kozma Luca és Fazekas Gergely - nyugat-európai tanulmányutat nyert. A versenyről tudósítás is készült.


 

Egy másik versenyen egy pályázat lezárásaként agrár témában kellett megmutatni az ismereteket és azok alkalmazásának, konvertálásának képességét.  A nagyszerűen szereplő csapat tagjai: Vilmos Fruzsina, Boldogh Bence, Kocsor Tamás.


 

 

A 2013/2014-es tanév