Lezajlott a XI. megyei fizikaverseny

SAM 36892017. március 11-én tizenegyedik alkalommal rendezte meg gimnáziumunk fizika szakmai közössége a Dr. Szegedi Ervin Megyei Fizikaversenyt.

A 2007-ben hiánypótló rendezvényként induló emlékverseny mára hagyománnyá izmosodott. A középiskolások évfolyamonkénti megmérettetésén az idén 63 résztvevő mérte össze tudását. A versenyt támogatók jóvoltából nagyon értékes díjakat vehettek át a helyezettek, és tanáraik, melyet ez úton is köszönünk. A Richter Gedeon Nyrt, az Evopro Zrt, a Beckhoff Hungary, az Isel-Group, a Nor-Service Kft, a National Instruments, a Xanga Investment Kft. és Asztalos József felajánlásai alapján a díjazottak MyDAQ készülékkel, okosórával, e-book olvasóval, utalvánnyal, tollal, oklevéllel, esetleg repülőjeggyel gazdagodva térhettek haza.

Díjazottak listája

Március 21-én lezajlott a IX. Dr. Szegedi Ervin Megyei Fizikaverseny

A különböző kategóriákba összesen 90 induló jelentkezett. A középiskolások versenye a már megszokott módon zajlott: a félórás tesztkitöltés után másfél órája volt a diákoknak négy feladat megoldására.

megyei 2015 277Új színfoltja volt a rendezvénynek az általános iskolásoknak, illetve a feladatmegoldás helyett a gyakorlati tevékenység iránt fogékonyabb középiskolásoknak meghirdetett projektverseny. A szivárvány előállításának különböző módjait bemutató prezentációk az írásbeli verseny javítási szünetében zajlottak, szórakoztató és hasznos időtöltést kínálva az eredményekre váró versenyzőknek.

Az eredményhirdetés a megírás után két órával azért volt lehetséges, mert a fizikaszakos kollégák 9 fős lelkes csapata hatékonyan végezte a javítási és egyéb adminisztrációs feladatokat. Ezúton is köszönjük a munkájukat.

A díjakért az MSK Hungary Gépgyártó Bt.-nek mondunk köszönetet. Szponzorációjuk nagyon értékes lehetőség a teljesítmények elismerésére. A különdíjakat a Nagyerdei Gyógyfürdő Kft., Asztalos József és a Szegedi család jóvoltából volt lehetőségünk kiosztani.

Reméljük, hogy a jövő évi rendezvényünkön legalább ennyi résztvevőt üdvözölhetünk

A versenyről fényképeket a galériában találnak.

A verseny helyezettjei:

9. évfolyam

1. Csire Roland                     (DRK Dóczy Gimnáziuma)

2. Tófalusi Ádám (8. oszt)    (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium)

3. Bartók Imre                      (DRK Dóczy Gimnáziuma)

10. évfolyam

1. Kővári Péter                       (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma)

2. Simon Dávid Péter            (Szent Bazil Oktatási Központ, Hajdúdorog)

3. Bardi Csaba                       (Debreceni Tóth Árpád Gimnázium)

11. évfolyam

1. Körtefái Dóra                    (Bocskai István Gimnázium, Hajdúböszörmény)

2. Lugosi Lilla                        (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium)

3. Szántó Imre                        (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium)

12. évfolyam

1. Szántó András                    (Mechwart András Szakközépiskola, Debrecen)

2. Berdó Dániel                      (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma)

3. Tar Dániel                           (Debreceni Tóth Árpád Gimnázium)

A Szivárvány Projekt két díjazottja:

  • a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium 8.e osztályos csapata ( Varga Szonja, Kormos Gréta, Török Hanna)
  • a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának 7.B/2 csapata (Bodó Regina, Dézsi Zoé, Kiss Blanka, Pósán Zsuzsanna)

A 2014/15-ös tanév projektfeladata

Kedves Érdeklődők!

Ebben a tanévben 2015. március 21-én rendezzük meg a IX. Dr. Szegedi Ervin Megyei Fizikaversenyt. Most első alkalommal az általános iskolai korosztályt is hívjuk és új lehetőséget kínálunk a szakközépiskolák számára is. 

A versenyhez kapcsolódó dokumentumok: verseny kiírás, projektfeladat

Fizika feladatgyűjtemény

Fizika feladatgyűjtemény letöltése