Kezdőlap-aktualitások

Fókuszban az aerobik Európa-bajnokság

aerob2

Az edző, Kovácsné Laurinyecz Julianna, így nyilatkozott az eseményekről:

A Fejér-Fényes-Görgényi triónak sikerült megtartania a selejtezőben elért második pozícióját, és nagyon-nagyon szépen teljesítettek. A csoport pedig javítani tudott. A selejtezőben bemutatott nagyon szép gyakorlatukat sikerült felülmúlniuk, mind kivitelben, mind művészi hatásban, így megérdemelten vehették át az aranyérmet. Az orosz csapattól nagyon tartottunk, nagyon anyagerős csapat, de az az igazság, hogy a miénk is egy kiváló együttes, és jobban teljesítettünk. Számítottunk éremre, de azt nem lehetett előre tudni, hogy aranyérem lesz-e. Nagyon boldogok vagyunk, mert a gyerekek fizikálisan és mentálisan is teljesen rendben voltak, tehát az utánpótlás társaság maradéktalanul megfelelt az elvárásoknak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.

aerob3