Kezdőlap-aktualitások

Szép siker a Bolyai-verseny döntőjében

bolyai 2017 1

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

2017. október 13-án, pénteken rendezték meg a Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti fordulóját 3-8. évfolyamos tanulók részére. Gimnáziumunkból a 7. és 8. évfolyamosok közül 11 csapat nevezett be a versenyre. Az I. írásbeli forduló után, a megyei forduló eredményhirdetésére Hajdúböszörményben került sor, ahol nagy örömünkre két hetedikes csapat a megye legjobbjai közé került. A megyei első helyen végzett csapat 2017. november 19-én képviselte megyénket és gimnáziumunkat a budapesti döntőben. Az országos forduló előtt a csapat tagjai nagy lelkesedéssel és szorgalommal, rengeteg feladat megoldásával készültek a versenyre. Itt a diákok nemcsak a felkészülés során szerzett tudásukat mutathatták meg, hanem azt is, hogy a csapattagok mennyire tudnak együtt gondolkodni és megoldani a nehéz feladatokat. A korai indulás ellenére a diákok nagy igyekezettel oldották meg a forduló feladatait. A szervezőbizottság a helyszínen kijavította a feladatlapokat, miközben mi nagy izgalommal vártuk az ebéd utáni eredményhirdetést. Nagyon örültünk, mikor meghallottuk, hogy a 30 fős mezőnyben a 16. helyezést érte el a 7. r osztályának csapata: Jakab Dalma Dorottya, Józsa Luca, Makay Csenge és Csoknyay Bertalan. A másik eredményesen teljesítő 7. évfolyamos csapat a megyei fordulóban az 5. helyezést érte el: Bekovics Dániel, Vadnai László Zalán, Varga Szabolcs.

Eredményükhöz gratulálunk. Reméljük, hogy jövőre még többen kapnak majd kedvet a versenyen való részvételhez!