Kezdőlap-aktualitások

MI MÁR BIZTOS KEZEKBEN VAGYUNK!

Az egész napos versenyen 20 állomásos körpályán haladtak a csapatok, 7 kárhelyszínt, 2 elméleti tesztfeladatot és 11 „pihenő” állomást alakítottak ki a szervezők. A kárhelyszíneken imitátorok segítségével élethűen szimulálták a baleseteket, a „sebesülteket” a csapatoknak kellett ellátniuk. A feladatok összetettek voltak, például presszóban veszekedő válófélben lévő pár férfi tagja mellkason szúrja párját, miközben a feleség ölében étkező csecsemő félrenyel, míg egy másik helyszínen az iskolai kémia szakkörön robbanás és fokozott klórgázképződés történt, egyik diák szemébe vegyi anyag fröccsen, a mosdóból visszaérkező tanárnő pedig elcsúszik a kiömlött folyadékon és eszméletét veszti. A három csapat külön-külön oldotta meg a feladatokat, de a tömeges kárhelyszínen (kisteherautó kivonuló mentőnek ütközött az utcán) együttműküdve segítettek a sérültek ellátásában. A pihenő állomásokon sem lehetett mindig pihenni, ügyességi vagy elméleti (versenyben nem számító) feladatok várták a csapatokat, például ki tud több járókelőt vérdásra buzdítani vagy kinek van több ismerete a védőoltásokkal kapcsolatban.

A versenyen nem csak csapataink képviselték intézményünket, hanem Ménes Mátyás (12.A) imitátori feladatot látott el (létráról leesett nyaki artériás vérző).

Az eredmények:

Gyermekkategória: 2. hely

Szamócák csapat: Bodó Aliz, Dobos Boglárka, Erdős Emese, Erdős Viktória, Szabó Enikő (felkészítők: Terjékné Nagy Mária, Tógyer Katalin)

Ifjúsági kategória: 5. hely

Csillámpónik csapat: Gömöri Flóra, Kiss Gréta, Kovács Zsófia, Krizsán Gréta, Tar Bernadett (felkészítő: Lukácsné Kovács Edit)

Felnőtt kategória: 8. hely

KUTACS csapat: Balda László, Bécsi Zoltán, Kádár-Gergely Márta, Dr. Kozárné Fazekas Anna, Dr. Krakomperger Zsolt (felkészítő: Lukácsné Kovács Edit)

Az ifjúsági csapat továbbá Minősített Elsősegélynyújtó Csapat elismerésben is részesült.

Csapataink:

oev2017 2

Eredményhirdetés:

oev2017 3

oev2017 4

oev2017 5

A Minősített Csapat:

oev2017 6

Imitátorunk munka közben:

oev2017 7